Az irodai
masszázs amerikai találmány, amit elsőként az APPLE cég vett igénybe az
1980-as években. Ez a masszázsfajta elég gyorsan elterjedt egész
Európában, azonban még hazánkban a hatékonyságához képest nem eléggé
ismert. Szerencsére egyre több cégvezető látja az ebben rejlő
lehetőséget, hiszen dolgozóinak egészsége, testi és szellemi frissessége kihat a cég eredményességére és nagyban hozzájárul a sikereihez is.
Ha a munkatársak kiegyensúlyozottak, egészségi állapotuk is megfelelő, illetve érzik azt, hogy a cégnek fontos az ott dolgozók egészsége, akkor pozitív hozzáállással és nagy erőbedobással fogják végezni a munkát, annak érdekében, hogy a cég, ahol dolgoznak minél sikeresebb legyen.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése